„A család vajon mi?” címmel rendezett vitát a Magyar Liberális Párt pártalapítványa, amelyen talán némileg meglepő módon mindkét kormánypárt és a Jobbik is részt vett. Hogy ez tényleg meglepő, azt felvezetőjében Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője is elmondta, hozzátéve azt, hogy azért tartja fontosnak ezeket a vitákat, mert így talán közeledhetnek az álláspontok és esetleg hatni is tudnak a kormányzatra. Kiindulópontnak pedig arról beszélt – utalva Orbán Viktor közelmúltbeli kijelentéseire –, hogy a család egy szeretetközösség – szemben a miniszterelnök szerinte kirekesztő fogalommagyarázásával.
Nevén nevezett dolgok
Az hamar kiderült, hogy a jobboldali pártok a családot elsősorban demográfiai oldalról közelítik meg. A KDNP-s Hollik István például leszögezte: nem akarják senkire ráerőltetni a családfelfogásukat, csak nevén nevezik a dolgokat; és mivel családpolitikájuk alapja a gyermek, amely a tudomány mai állása szerint egy férfi és egy nő kapcsolatából jöhet létre, ezért a családot is ez alapján definiálják. Dúró Dóra azt hangsúlyozta: a Jobbik számára a magyarság demográfiai helyzete a legfontosabb probléma. Hollikhoz hasonlóan vélekedett a fideszes Révész Máriusz, aki azonban első megszólalásakor leszögezte: a média tudatosan magyarázza félre a családdal kapcsolatos kormánypárti kijelentéseket, miközben a kabinet teljesen egyenrangúnak ismeri el a gyermeknevelés különböző formáit.
Az MSZP-s Tüttő Kata erre reagálva azt mondta: nem véletlenül bizalmatlanok, hiszen ha Orbán Viktor valamikor mond valamit, akkor annak általában van később következménye. Ő egyébként a család értelmezéséről azt mondta, hogy az MSZP a legbefogadóbban értelmezi ezt a fogalmat: vagyis mindenkinek családnak tekinti, aki magát annak tartja; tehát nem demográfiai oldalról közelíti meg a témát, hanem onnan, hogy a család egy szeretetközösség. Ezt a felfogását vallotta egyébként magáénak a többi baloldali résztvevő is.
A PM-s Tordai Bence például egy személyes példával vezette fel ezt. Elmondta, hogy 17 éve él együtt párjával, két gyermekük van, de nem házasodtak össze, vagyis szerinte a kormány őket nem tekinti családnak, mivel az „alaptörvénynek nevezett cuccba” is bekerült, hogy a házasság a család alapja. Egy közbevetés kapcsán megtudhattuk, hogy a moderátor Bombera Krisztina is hasonló cipőben jár, ezen a ponton elszabadultak az indulatok: előbb Hollik István, majd Révész Máriusz is hevesen cáfolta, hogy ez így lenne, mivel a jogszabályok egyértelműen fogalmaznak arról, hogy az egyenesági leszármazottak családot alkotnak. Tordai itt tovább ment, és többször rákérdezett arra, hogy de ugye azért a házasságot preferálják a nem házassággal szemben. Hollik később elismerte, hogy igen, a házasságot ideálisabbnak tartják, de a jog nem tesz különbséget a gyermekek szempontjából.